Biztos vagyok benne, hogy a 7 pontból legalább 4 -nél felcsillan a szemed, és huncutul elmosolyodsz, hiszen Te is csináltad már ezt, amikor - vagy épp most- szingli voltál. Amikor egyedülálló vagy az csak egy állapot, amelyen akár 1 pillanat is változtathat, így ne könyveld el, hogy örök vesztes vagy, és már sosem leszel boldog. Hidd el az élet mindenki számára tartogat meglepetések, hol jó néha pedig sajnos rossz dolgokat.
1. Mindenkiben pasijelöltet látsz. Ha valaki kedvesen szól hozzád, vagy rád mosolyog az utcán, rögtön megmozdul benned valami, hogy talán ő lehet az, és elképzeled, hogy milyenek lennétek együtt. Persze általában nem lesz semmi a dologból.
2. Jön a hétvége, és a legjobb barátaid nem érnek rá? Jöhetnek az olyan ismerősök, akiket normális körülmények között nem kerestél volna meg, most azonban különös érdeklődést mutatsz irántuk. Egészen két napig.
3. Rosszul vagy a pároktól. Mindegy, hogy az interneten vagy az utcán botlasz beléjük, és ismerősökről vagy ismeretlenekről van szó, egyszerűen idegesítenek, de azért erőltetett örömmel mosolyogsz rájuk, és megfogadod, hogy ha lesz pasid, ti sosem viselkedtek majd úgy, ahogyan ők.
4. Regisztráltál egy – vagy több – online társkeresőre, vagy legalább eljátszottál a gondolattal, és bár ez nem számít kínosnak, te mégis annak érzed, és nem kötöd a barátaid orrára.
5. Sokat lógsz a neten, és különösen akkor, amikor a hangulatod béka feneke alatt van, mindig az exeid és az új barátnők profiljain kötsz ki. Ettől csak még rosszabbul érzed magad, de muszáj időnként ellenőrizned, hogy történt-e valami változás.
6. Ha éppen nincs kánikula, nem viszed túlzásba a szőrtelenítést és a lábköröm-lakkozást: hajlamos vagy kizárólag azokra a testrészekre koncentrálni, amelyek kilátszanak a ruhádból.
7. Életedben összesen nem néztél végig annyi sorozatot, amennyit az óta, hogy egyedül vagy, és sokkal jobban azonosulsz a szereplőkkel, mint korábban – szinte régi ismerősként üdvözlöd őket napról napra.