A következő címkéjű bejegyzések mutatása: átalakulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: átalakulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 19., csütörtök



A „V” testalkatúak közös jellemzője, hogy a felsőtest hangsúlyosabb, mint az alsó.
Az öltözködésnél cél a felsőtest kisebbítése, a csípő szélesítése, vagyis a test arányainak kiegyensúlyozása.

A TÖLCSÉR alkatúak széles, izmos vállakkal rendelkeznek, mellük kicsi, csípőjük normál, vagy keskeny méretű. Erről a testalkatról már esett szó korábban, most a KEHELY és a NYALÓKA alkat kerül sorra.

A KEHELY alkatúaknak is széles a válluk, de a mellük is nagy. Derekuk széles, szinte egybeolvad a csípővel, ami viszont inkább keskeny. Telt alkatúak, akár pocakjuk is lehet. Ennél a testalkatnál gyakori, hogy a derék rövid és a lábak hosszúak.

A NYALÓKA alkatra a nagy mellek, a széles derék és a keskeny csípő jellemző. Többségük magas termetű és karcsú. Lábuk hosszú és vékony.


A "V" alkatúaknál arra kell törekedni, hogy a felsőtest ne legyen hangsúlyos. Akinek széles a válla ne viseljen válltöméses, rávart vállpántokkal, egyéb, a vállon díszítőelemekkel kombinált fazont.

Akinek széles a válla és a melle nagy, kerülje a nagymintás megoldásokat is. Jól mutatnak ellenben a sálfazonok, a gomb nélküli, nyitott, egészen hosszú, vagy a csípő fölött végződő rövid szabásvonalak.

A NYALÓKA alkatúaknak érdemes a keskeny derekat övvel, karcsúsított blézerrel hangsúlyozni.



 Nadrág

A hosszú és/ vagy formás lábakhoz bármilyen nadrágfazont felvehetsz, feltéve, hogy a felsőrészt jól választod meg hozzá.

A szűk legging akkor mutat jól a "V" testalkaton, ha hosszú, bővebb felsőrésszel kombinálod.

A rövid felsőrészekhez a baggy is jó választás, mert szélesebbnek láttatja a keskeny csípőt. Nyáron a baggy short is remekül áll a hosszú, vékony alsótesten.



Ruha/ Szoknya

A ruha és a szoknya esetében is az a szabály érvényesül a "V" alkatúaknál, hogy a felsőtestről eltereljük a figyelmet, ugyanakkor a csípőt szélesebbnek mutatjuk a valódi méreténél.

A szoknyák lehetnek kifelé bővülő "A" vonalúak, vagy a csípő tájon kiszélesedő hordó fazonok.

A hosszú lábakon jól mutat a mini, de a térdig érő fazonok is nagyon csinosak. Ha szűk szoknyát választasz, a felsőrész legyen hosszabb és a csípő tájékán bővebb. Ilyenkor jó megoldás a fodros peplum fazon, ami a szoknyákon, de a blézereken, sőt a blúzokon is elhelyezkedhet.

Fürdőruha

A nyár fontos öltözete a fürdőruha, így egy-két tippet adok ezzel kapcsolatban is.

Bármelyik "V" típusba tartozol is, a csípőt kiemelő fazonok biztosan előnyösek. Lehet fodor, szoknyácska, húzott, rakott nadrág, ízlésed szerint.

A széles vállak mindenképpen jól mutatnak, ha a fördőruha láttatni engedi. Ha nem akarod túlhangsúlyozni, kerüld a nyakban kötős, keresztpántos megoldásokat.

A nagy mellek kisebbítésére jó megoldás, ha a felsőrész sötétebb és egyszínű, míg az alsórész mintás és világosabb. Egyrészes fürdőruhánál is működhet ez a variáció.

Kehely alkatú híresség: Brigitte Nielsen

Nyalóka alkatú híresség: Scarlett Johansson

A többi alak is hamarosan fent lesz.
Komment van

2015. március 12., csütörtök



Ne hidd, hogy kizárólag felüléssel lehet lapos hasad, sőt gyakorlatilag a lapos has nem függvénye a felüléseknek, ugyanis a felülések a hasizom előtt elhelyezkedő zsírréteget nem tüntetik el, csupán a zsír alatt fejlődnek, formálódnak az izmok. Ezért most bemutatunk Neked 6 gyakorlatot, aminek köszönhetően lapos hasad lesz, és egyáltalán nem kell egyszer sem felülnöd.

1, Híd

Habár a végrehajtásához távolról se kell vért izzadnunk, ez a gyakorlat mégis az egyik leghatásosabb. A has mellett a farizmokat és a térdín-izmokat is erősíti. Továbbá az alsóhát izmait is acélozza, aminek a következtében javul a testtartás.

Így végezd:

Feküdj hanyatt, a karjaidat helyezd magad mellé, a térded legyen behajlítva, lábfejek a térd alatt. Feszítsd meg a has- és farizmaidat, majd emeld meg a csípőd lassan, óvatosan, hogy térdtől a vállaidig egyenes vonalat formáljon a tested. Feszítsd meg a törzsizmaidat, majd engedd le a csípőd. Ismételd a gyakorlatot háromszor 25-ös blokkokban.

Az egyes blokkok vagy a gyakorlat végén meg is tarthatod a pózt 20-30 másodpercig, ez tovább erősíti az izmokat. Lehet, hogy elsőre nem sikerül, de ne add fel!

2, Térdemelés, keresztbe

Szeretnél búcsút inteni a csípőtáji „szerelem-kapaszkodóidnak”? Emeld a térded – keresztirányba!

Így végezd:

Állj csípőszéles terpeszbe, és emeld fel a bal kezed. A jobb lábad tedd ki oldalra, a lábujjaid érintsék a talajt. Most engedd le a bal könyököd, közben emeld a jobb térded, úgy, hogy közelítsenek egymáshoz, azaz átlósan. Ha megérintetted a könyököddel a térded, térj vissza a kiindulási pozícióba. Mind a két oldalra végezz 12-15 ismétlést.

Eleinte lehet, hogy küzdeni fogsz az egyensúlyod megtartásával. Ne keseredj el, idővel javulni fog, kezdetben a gyorsaság helyett inkább erre ügyelj, és arra, hogy helyesen végezd a gyakorlatot.

3, Bicikli

Testnevelés óráról ismerős lehet ez a gyakorlat, mely a ferde, az egyenes és a haránt hasizmokat egyaránt alaposan megdolgoztatja. Ha ezek az izmok fittek, nemcsak a has lesz laposabb, de mivel jobban is tartanak, a testtartásunk is javul.

Így végezd:

Feküdj hanyatt, húzd be a köldököd a gerinc felé, majd hajlítsd be a térdeidet 90 fokban és emeld fel őket. A kezeid a füled mögé tedd, és emelkedj fel a földről egy kicsit. Ne erőltesd a nyakad! Most pedig kezdj el „biciklizni”, lassan, nyújtsd ki a bal lábad, a jobbal közelíts a mellkasod felé, miközben a bal könyököddel efelé a térded felé fordulsz, törzsből, nem nyakból. Térj vissza a kiinduló helyzetbe, és ismételd meg a gyakorlatot a másik oldalra.

A hatás az intenzitás növelésével fokozható, eleinte azonban jobb a lassú, pontos kivitelezést gyakorolni.

4, Lábak a magasban

Ha ezt a gyakorlatot meg tudod csinálni, az azt jelenti, hogy viszonylag erős a törzsed és a hasad.

Így végezd:

Feküdj hanyatt, a lábaid emeld fel, nagyjából úgy nézzen ki a tested, mintha egy derékszögű vonalzó lenne. A kezeidet helyezd a nyakszirtedre vagy a tarkódra, majd emeld meg magad egy kicsit, mintha felüléseket csinálnál. Ügyelj rá, hogy a kezeid csak az egyensúly megtartását szolgálják, ne a segítségükkel húzd fel magad. Végezz 3-szor 12 ismétlést.

5, Deszka

Könnyűnek látszik, de még véletlenül se az. Bár statikus, mégis elmondható, hogy az egész testet erősíti, feszesíti.

Így végezd:

Ereszkedj le, mintha fekvőtámaszt akarnál csinálni, azonban a karjaid a vállaid alatt legyenek, az alkarokra támaszkodj. A lábaid hátrafele nyújtottak, a lábujjhegyeiden tartsd magad. A tested tartsd egyenesen, mereven, mintha valóban egy deszka lennél. A fejed tartsd lazán, a padlót nézd. Tartsd meg a pózt 10 másodpercig, majd később növeld, 30, 45, 60 másodpercre a „deszkázást”.

Ha még tovább szeretnéd növelni a nehézséget, akkor emeld fel az egyik lábad.
Komment van

2015. február 28., szombat


Közel 80 kg-t dobott le magáról az a 28 éves asszony, aki büszkén mutogatja  torz testét, hiszen a kinyúlt bőre, nagyon egyedivé teszi az összképet.
Véleménye szerint, lehet hogy egyesek számára ez visszataszító lehet, de legalább ő igazi.

A hasán visszamaradt csúnya bőrlebernyeg miatt nem szerepelhetett egy fitneszmagazinban a saját módszerével lefogyott Brooke Birmingham.



A 28 éves illinoisi nőre a blogja miatt figyelt fel a Shape magazin, és szerepeltetni szerették volna a sikersztorik között, megmutatva, hogy egy súlyosan elhízott nő is képes lehet látványosan lefogyni. Ám amikor Brooke bikinis képet küldött az új külsejéről, a magazin inkább mégsem akarta szerepeltetni, illetve azt írták neki, hogy csak akkor kerülhet be róla fotó, ha a hasát eltakarja  - írja a Daily Mail.

Fotó: Facebook
Brooke a blogján tette közzé a bikinis fotóját
A nő azonban úgy büszke a testére, ahogy van, és azt mondta, nem hajlandó takargatni magát.



„Akkor az már nem az ÉN történetem lenne. A testem olyan, amilyen, de valódi. Így néz ki valaki, ha leadott nyolcvan kilót, és nem használt photoshopot. Szerintem nincs mit szégyellnem a testemen a tökéletlenségeivel együtt sem, még bikiniben sem. Épp ellenkezőleg!” - írta blogjában a fiatal nő, aki négy és fél év alatt fogyott le látványosan a saját maga által összeállított diétával és tornával.

Komment van

2015. február 25., szerda


Az ember nem is gondolná, hogy egyes mozgások mennyire hatással vannak a hasizom fejlődésére, mint például a videóban látható . Engem ledöbbentett teljesen, hogy nem csak a felüléssel lehet a hasunkról eltüntetni a nemkívánatos zsírt

. Sok ember csinálja ezt a napi 8 perces edzést, és eredményeik szerteaz interneten megtalálhatóak. Kezdj bele még ma..


Komment van

2015. február 20., péntek

A dél koreai riporternő az átalakulás előtt gyönyörű volt. Nem is értem minek kellet neki bármit is csinűltatni magával..



Komment van

2015. február 2., hétfő

A 12 hetes Bomba forma edzéstervem útmutatójának az elején is elmondom, hogy én nem fogom azt mondani, hogy 12 hét után így és így fogsz kinézni. Lehetetlen is lenne, hiszen mindenki máshonnan indul. Én azt mondom csak, hogy biztos, hogy igazi bomba formában leszel. És ez nem egy szám, nem egy alak, hanem sokkal jobb leszel, mint, aki voltál. Kell ezt érteni testileg és lelkileg is.

Eszti példája kitűnő erre.

Azt gondolom, hogy sok nő kiegyezne az ő alakjával a 12 hét előtt is. Ő nem is azért jelentkezett a teszt csoportba, mert annyira kéne fogynia. Tudta, hogy erőt próbáló 12 hét lesz és ő szereti a kihívásokat.





Most pedig beszéljünk kicsit őszintén. Eszti alakulása csodálatos, de mindketten tudjuk, hogy az étkezésre nem annyira figyelt oda. Valószínű még látványosabb lett volna az átalakulás, de én mindig azt kérdezem…boldog voltál? Edzett, próbált figyelni a táplálkozásra, de nem volt 100% a dolog. Nincs ezzel semmi baj, nem egy fitnesz versenyre készülünk, hanem nők vagyunk, akik adott körülmények között próbálják kihozni önmagukból a maximumot, közben pedig nem esnek kétségbe, ha leszalad egy csoki. Fittek vagyunk, boldogok és kiegyensúlyozottak és ez a test, amiben egy egész életet le tudunk élni.

Viszont én más szemmel nézem ezeket az átalakulásokat. Talán olyan dolgok engem sokkal jobban érdekelnek, amiket Ti nem is vesztek észre. Persze, most minden rosszindulatú ember mondhatná, hogy szándékos a kép, hogy biztos így állítottuk be, de mindenkit el kell keserítenem. Itt nincs soha photoshop ( akkor nem lennének ilyen rossz minőségűek a képek), nincs semmi csel, csalás, hiszen ezek a nők nem nektek akarnak megfelelni, nem várják tőletek a bókokat. Eljutottak arra a szintre, hogy magukat nem akarják becsapni és mivel csak azért osztjuk meg ezeket az átalakulásokat, hogy másokat motiváljunk, így Titeket sem akarunk becsapni. Minek? Nincs rá szükségünk, senkinek nem lenne, mert legyél bárhol az úton, már csodás vagy és ezt senki nem tagadhatja meg tőled.


Szóval ezt Eszti sem olvashatta még, de ami nekem különösen feltűnt (és több korábbi képet is visszanéztem róla), hogy megváltozott a tartása teljesen. Mindig azt mondom, hogy egy nőt ez nagyban meghatároz. Hozzátartozik a nőies külsőhöz, hogy nem görbe a hátunk, egyenesen állunk, kihúzzuk magunkat. Tudom, nekem ez kiemelten fontos, mert táncos közegből jöttem, de azt gondolom, hogy ha választanom kéne, hogy mi von le számomra többet egy nő megjelenéséből, akkor azt mondom, hogy inkább a görbe hát, a hanyag tartás, mint pár kiló plusz.

Szóval nekem az egész átalakulásban ez volt a legfontosabb és örülök, hogy Eszti ezt a csodálatos testet ilyen gyönyörűen, ilyen csodálatos tartással mutathatja meg mindenkinek.

Komment van

2015. február 1., vasárnap

A történet ismerős lehet, mert körülbelül minden 6. házasságban jelen van. A férfi legénykorában fess , fiatalos erős, semmi háj, jól fésült haj, finom illatú test, és semmi szőr.. Az esküvő után pedig pár év múlva, erősen túlburjánzott szőrök, az arcon, hónaljon mellkason, büdös testszag, ápolatlanság, és figyelmetlenség.
Nem minden kapcsolat alakul így, ha Önnek sejtelme sincs miről írunk adjon hálát az Istennek, hiszen a megfelelő férfit találta meg. Akik megismerték a szituációt, azoknak még egy kis olvasni való..
A kapcsolatok nagy részében egy bizonyos idő után azért mennek tönkre a dolgok, mert a felek, vagy az egyik fél úgy érzi, hogy túl nagy biztonságban van a kapcsolatban - például a párja gyermeket szült neki - és úgy véli, hogy megtehet bármit, úgyis meglesz neki bocsájtva, hisz szereti az asszony, vagy épp kiszogláltatott helyzetben van, mert kisgyermekkel nem tud hova menni, ha épp a párja keresi a kenyérre valót.
Azonban ennek a kiszolgáltatottságnak soha nem szabad a jelét mutatni, hisz vérszemet kap a férfi..


Miután elhagyta a barátnője rájött, hogy ez nem mehet így tovább, és egy laza 180 kg-t dobott le magáról. Te jó Isten, az két ember súlya!!!  

A végeredmény nagyon bíztató lett :) 


Ha ismer olyan embert akire ráférne egy ekkora fogyás, akkor ossza meg ezt a bejegyzést, hogy lássa az adott illető! 


Komment van

2015. január 1., csütörtök



Kétszer került nagyon közel a halálhoz ez a 41 éves nő, aki bár tudta, hogy baj van a súlyával, nem kapott segítséget az orvostól, mert nem volt megfelelő jelölt a bypass műtétre. Ez az a fajta műtét, amikor a gyomornak akár a 80 % -át is levágják, vagy lerekesztik, így akár 2 falat ételtől is jól lakik a páciens, viszont 15 percenként kell ennie.
A halálközeli élményben akkor volt része, amikor beszorult egy nyilvános wc-be télen, és senki nem sietett a segítségére, így majdnem halálra fagyott. Ekkor határozta el, hogy márpedig le fog fogyni, mert egy élete van, amit szeretne minnél hosszabban kiélvezni. Áttért az egészséges ételekre, és sportolásba kezdett, így leadva 150 kg-t. A jojó effektusnak köszönhetően, azonban 150 kg vissza is jött rá, ahogy visszatért a régi kerékvágásba, a jó öreg zabálás és lustálkodás kombinációval.
Az elhatározás itt már akarattá vált, és akkorát fordított az életén, amekkorát csak lehet.
Lefogyott, felhagyott az ivással, és a gyorséttermi élelmiszerekkel, vissza íratkozott az egyetemre, és rendszeresen sportolt. Az eredmény meg is lett, hiszen fele annyi most a súlya, mint egykori önmagának.

A végeredményt itt láthatja :


Komment van


A népszerű srác eddig azzal töltötte az idejét, hogy az interneten Francis néven különböző videókat töltött fel, ahol épp hol egy játékot mutatott be, azaz gameplay videót csinált, hol kritikát formált meg különböző dolgokról. Van neki egy beteg testvére, és az édesanyjuk gondozza őket, ugyanis Francis sem teljesen egészséges. A bteg bátyja nem tud se beszélni, se írni, de gondot okoz számára még az önálló élet is. Különböző segélyekből élnek, valamint abból a többezer dollárbó amit Francis keres a youtbe videóival.
Az egyik videója alatt kommentelt egy gyönyörű lány, még pedig ezt  - lefordítva magyarra - : Francis, ha nem lennél ekkora dagadt kocka, akkor én szívesen megismernélek téged, és járnék is veled. Puszi Kimberly
Francis soha életében nem kapott ilyen ajánlatot, ugyanis ezt ő már ajánlatnak vette, pedig csak egy ösztönzés volt, a fogyásra. Valószínűleg soha nem állna szóba vele a modell szőkeség, de mégis segíteni akart rajta egy apró kritikával. 
Francis elkezdet fogyókúrázni, és megdöbbentő lett az eredménye. 330 kg-ből lett 76 kg. Szép eredmény!
Az alábbi videóban azon háborodik fe, hogy nem indul el egy játék az újonnan vásárolt X_Box-on, ezért módszeresen szétveri a lakása verandája előtt, úgy hogy a szomszédok biztos lássák.



Itt az átváltozás utáni Francis :

Komment van

Olvasóink

Jogvédett tartalom. Üzemeltető: Blogger.

Címkék

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *